Nem nyugvó lelkiismeret furdalásom és az alkotói válságom szétrobbantása végett írok, végre! Nagyon sok idő telt el az utolsó bejegyzés óta, talán túl sok is, mégis Lüszivel oly kevésnek érezzük, 'iszen lassan egy hónapja tapossuk Cadiz kutyaszaros utcáit, süttetjük a hasunkat, isszuk a Cruzcampo-t és próbáljuk felvenni az új bioritmust, több-kevesebb sikerrel. Megpróbálom összeszedni gondolataimat, hogy mi is történt az elmúlt egy hónapban. Nos, még a hostelben voltunk az utolsó bejegyzés írásakor, ahol még eltöltöttünk pár kellemes napot, nekem volt egy hosszú roadtrip-em, mert tudniillik, a nővéremet visszakísértem Malagá-ba, hogy rendben, tisztességesen megérkezzen a repülőtérre, ahol aztán a buszpályaudvar mellett várakoztunk éjjel 2ig, mivel a taxi nem volt éppen olcsó, de sajnos a hideg és pár részeg spanyol cigány nem hagyott minket békén, ezért mégis csak a taxi mellett döntöttünk, majd pár óra várakozás után el kellett Diától búcsúznom egy pár hónapra, ami felettébb kellemetlen élmény volt, majd még mindig várakoznom kellett, ugyanis a reptérről a buszpályaudvarra menő busz majd' 1 óra múlva jött, a lényeg, hogy időben, így nem csúsztam le az egyetlen járatról, ami dél előtt indul, ámbár 5 és fél órás járat. Amint farkaséhesen beestem Cadiz-ba, benéztem a Burger King-be, amiről csak azért teszek említést, mert a 4 kiszolgáló hölgy közül egy sem beszélt angolul, a grimaszaikkal majdnem elküldtek az anyámba, amikor 50 euróssal fizettem, majd 10 percet várakoztam, mire csináltak egy undorító whoppert, 1 kólát meg egy sültkrumplit, mindezt úgy, hogy közben szinte ordítva beszélték meg kb. a tegnap történteket, hogy vajon kié lesz Alejandro szíve, Alvaro-é vagy Jose Luis-é, és mindezt addig folytatták, amíg el nem jöttem onnan, arról nem beszélve, hogy az asztalok nem voltak leszedve. "Gyorsétterem mi...bazdmeg!?" Majd mint említettem, pár napot maradtunk még, ami alatt ismerkedtünk a várossal, sőt, ami a legfontosabb, megismertünk egy lányt, Fruzsit, aki volt olyan szorgalmas, hogy megkereste, kik vannak magyar honból, és összecsaptunk egy találkozót. Szeptember 30-án kiköltöztünk a Hostelből, Hasta Luego-t kívánva mindenkinek, és beköltöztünk a mára már szeretett otthonunkba, - a kéjlakon belül a Chardonnay-szobát foglaltuk el, aminek van egy fényaknára néző ajtaja, rácsokkal, a szokásos 1 asztal, két szék, 1 ágy, 1 matrac, 1 ruhásszekrény, stb. stb. - egy francia lány, 1 német csaj, 1 marokkói szörfbajnok, azaz Othyl bácsi és sok háziállat mellé. A konyhát látva minden magára valamit adó ember kiugrott volna a földszintről is, de mi, mint olyan egy kalandot, pontosabban egy feladatot láttunk benne magunk előtt! Már csak Domestos-t kellett venni!
Folytatás következik! Tényleg! :D
